
Az MVM Optimum és Keszthely Város Önkormányzata hazánkban az elsők között hoz létre energiaközösséget
Az Európai Unió által kialakított Tiszta Energia Csomag – alkalmazkodva az energiaipart átszövő és alapjaiban felforgató technológiai trendekhez – számos új fogalmat és definíciót hozott létre, melyek implementálását a tagállamok – köztük Magyarország is – már megkezdte. Ennek hatására már a hazai szabályozásban is megtalálhatók olyan fogalmak, mint az energiaközösségek vagy az aggregátor. Ahhoz, hogy e fogalmak mögött álló lehetőségek a hétköznapjaink részeivé válhassanak még számos működési, jogszabályi, pénzügyi és műszaki kérdés tisztázása és kidolgozása szükséges.
Ennek támogatására az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Energiaközösségek kialakítását és működését támogató fejlesztések megvalósítása” címmel írt ki pályázatot olyan mintaprojektek támogatására, amelyek a megszerzett tapasztalatok által jó példaként szolgálhatnak és feltárják az energiaközösségekben, az aggregálásban és az aktív felhasználói magatartásban rejlő lehetőségeket és az előtte álló korlátokat, valamint javaslatot tesznek a szükséges működési-szabályozási környezet kialakítására.
Az MVM Optimum Zrt. nyertes pályázatával egy olyan, napelemparkból és energiatárolóból álló megújuló energiát termelő rendszer és energiaközösség kialakítását, illetve működését támogató mintaprojekt megvalósítását tűzte ki céljául, ami a környezettudatos, a klímaváltozás ellen tenni akaró magánszemélyek, kisvállalkozások és önkormányzatok számára nyújt megújuló és innovatív energiaellátási megoldást.
A mintaprojekt megvalósításához az MVM Optimum és Keszthely Város Önkormányzata együttműködési megállapodást kötöttek, így a mintaprojekt keretében építendő napelempark és villamosenergia tároló Keszthely külterületén fog felépülni, ahol az országban elsők között valósulhat meg egy ilyen úttörő projekt. A város számára ez lehetőséget és segítséget biztosít a városi klímastratégiai célkitűzések eléréséhez. A projekt, innovációs tartalmából adódóan, további pályázati és támogatási források megszerzéséhez szükséges tudásanyagot is kínál a város számára.
A projekt keretében létrehozandó energiaközösség legalább 20 lakossági felhasználó, 5 vállalkozás és az önkormányzat bevonásával kerül megvalósításra. Az energiaközösség számára a megújuló energiát egy közösségi napelempark és egy hozzákapcsolt akkumulátor biztosítja. A villamos energia termelő- és -tároló rendszereket olyan okos hálózatba kapcsoljuk, amely lehetőséget biztosít a megtermelt megújuló energia a szükséges időben való felhasználására, amivel az energiaközösség tagjai megújuló forrásból származó energiát használhatnak és energiaköltségeiket is csökkenthetik. A projekt 2021. április és 2023. március között, 24 hónap alatt 4 munkaszakaszra osztva fog megvalósulni.
2021 áprilisa óta a projekt sikeres megvalósításához szükséges tervezés, piackutatás, előzetes felmérések és beszerzések megvalósításán dolgozunk, köztük a napelempark és energiatároló berendezések elhelyezését szolgáló, Keszthely Önkormányzata által biztosított, terület használatbavételét és részletes felmérését is.
Az Energiaközösségben résztvevők számára lehetőség nyílik olyan közösségi beruházásban részt venni, amely kedvező megvalósítási feltételekkel biztosít lehetőséget az energiaköltségek és a széndioxid-kibocsátásunk csökkentésére, amivel hozzájárulhatunk az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez és a környezet védelméhez. Emellett az energiaközösségben való részvétel a jövőbeli energiahatékonysági támogatásokhoz való hozzáférést is segítheti.
Keszthely városa és az MVM Optimum Zrt. az energiaközösség és a projekt népszerűsítése érdekében a területhasználati megállapodás aláírását követően a helyi közösség részére információs és tájékoztató programokat fog tartani, valamint megnyílik a lehetőség az energiaközösségbe való jelentkezésre is.
Az MVM Csoport és azon belül is az MVM Optimum számára a mintaprojekt kiemelt fontosságú, hiszen hazai, energetikai nagyvállalatként fontos szerepet szeretne vállalni a klímaváltozás elleni harcban, és ezzel segítve elő az ilyen innovatív és iránymutató beruházásokat, amelyek megkönnyítik a fenntartható jövőbe való átmenetet.
A projekt száma: 2020-3.1.4-ZFR-EKM-2020-00003
A projekt címe: „Energiaközösségek Magyarországon – Mintaprojekt az energia közösségek és az általuk tulajdonolt közösségi napelemparkok létrehozására és fenntartható működési modelljeik kialakítására”
Megvalósításának időszaka: 2021. április 1. – 2023. március 31.
A projekt teljes költségvetése 403.981.000 Ft, melyből az Innovációs és Technológiai Minisztérium által biztosított támogatás összege 235.415.650 Ft, az MVM Optimum által biztosított önerő mértéke 168.565.350 Ft.
Napelemrendszer az Ön otthonára tervezve
A megújuló napenergia hasznosításával gazdaságos és környezetbarát módon biztosíthatja családja villamosenergia-ellátását.
További részletek