
Így érdemes belevágni napelemrendszer telepítésébe
Világunk folyamatosan változik, és egyre többen ismerik fel, hogy az alkalmazkodás – túl a lehetőségeken – nélkülözhetetlen. Növekszik a tudatosan élők tábora, akik szerint érdemes belevágni a megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek telepítésébe, és egyre több házon látható napelem.
A döntésig azonban számos kérdés merülhet fel a lehetőségekről, a működésről, a beruházás megtérüléséről, és egyáltalán, hogy megéri-e. Kezdésként az első lépés megtételéhez, azaz a kalkulációhoz szeretnénk támpontokat adni OPTI napelem-kalkulátorunk használatának ismertetésével. A kalkulátor segítségével meg tudja nézni, milyen paraméterű rendszerre van szüksége otthona áramszükségletének biztosításához, és az mennyibe kerülne.
Az alapok – amit napelemrendszer telepítése előtt tudni érdemes
Először is fontos tisztázni, hogy a napelem nem egyenlő a napkollektorral. Utóbbi főként fűtésre, meleg víz előállítására használható, míg napelemmel sokkal szélesebb körben lehetséges a napenergia hasznosítása. A napelem által termelt áram a háztartási gépek működtetésén túl a ház fűtésére, hűtésére is felhasználható.
A napenergia hasznosítása alapvetően két technikai egység segítségével valósul meg. A nap sugarait a napelempanelek gyűjtik össze, amelyek a különböző csatlakozókon, vezetékeken keresztül egy inverterhez kapcsolódnak, amely a hálózati villamos energiával egyenértékű váltakozó árammá alakítja a napelempanelekből érkező egyenáramot, és a panelek működését is monitorozza.
Minden ház, minden háztartás más, nagyon fontos az egyéni igények, a jövőbeni tervek, valamint az otthon adta lehetőségek felmérése. A napelemrendszer telepítéséhez ismernünk kell a családi ház éves energiafogyasztását, a tető tájolását, valamint a fogyasztásmérő paramétereit. Fontos szempont, hogy a háztartásban mikor és milyen mértékben használnak áramot, vagy éppen tervben van-e elektromos autó vásárlása a közeljövőben. Ezek a tények és tervek határozzák meg egy otthon elektromos fogyasztását, ezt kell a jövőben napenergiával fedezni. A napelemes rendszer a háztartás jelenlegi villamosenergia-szükségletét fedezi. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a rendszer kivitelezését követően új elektromos fogyasztókkal szeretnénk bővíteni otthonunkat, érdemes már most nagyobb teljesítményű invertert választani, így a későbbiekben csak a napelempanelek darabszámát vagy azok cseréjével a teljesítményt kell megnövelni.
A naperőmű termelési hatékonysága szempontjából a déli tájolás az optimális, de ha az ingatlannak nincs délre néző tetőfelülete, a keleti, délkeleti és a nyugati, délnyugati irányok ugyanúgy alkalmasak lehetnek. A telepítés egyúttal akár lapos tetőre is megoldható a megfelelő talapzatok beépítésével. A fogyasztásmérő befolyásolja az inverter teljesítményét és csatlakozási módját. Egy idősebb épület esetében fontos, hogy a villamos hálózat, a védelmi dobozok és nyomvonalak megfelelő állapotban legyenek.
OPTI napelem-kalkulátor – indikatív árajánlat négy lépésben, egy perc alatt
OPTI napelem-kalkulátorunkkal bárki könnyedén megnézheti, hogy a saját háztetőjére és fogyasztási szokásaira szabva mennyibe kerülne a beruházás és ehhez a személyes adatait se szükséges megadni. Mi most egy kertvárosi családi házban élő, 4 fős háztartáson keresztül mutatjuk be a kalkulátort és nézzük meg a napelemek anyagi oldalát.
A kezdéshez három dolognak szükséges utánajárni:
- Milyen a tető anyaga, illetve tájolása? (Pl. cserép, délnyugati.)
- Melyik az a része a tetőnek, amely alkalmas lehet napelemek telepítésére? (A kalkulátorban azt kell kijelölni a kurzorral.)
- Jelenleg mennyi az átlagos havi villanyszámla?
Mutatjuk a folyamatot a példaháztartáson keresztül:
A kalkulátorba ágyazott Google-térképen a cím megadása után a kurzorral ki kell jelölni a napelempanelek elhelyezésére alkalmas tetőfelületet. Olyan tetőszakaszt érdemes választani, amelyet folyamatosan érhet napsütés, nem árnyékolja be sem fa, sem kémény. A kiválasztott tetőfelület nagysága alapján a rendszer kiszámítja, hogy mennyi napsugárzás éri, ez határozza meg az előállítható energia mennyiségét.
A következő két oldalon néhány konkrét adatot kell megadni a tetőre, illetve a háztartás energiahasználatára vonatkozóan. Jelen esetben a tető ferde, délkeleti tájolású. Ez szerencsés tájolás, ugyanis minél délibb a tető tájolása, annál több napenergiát lehet hasznosítani. A család havi villanyszámlája 15.000 forint, főleg a reggeli és az esti órákban fogyasztanak áramot.
A kalkulátor negyedik lépésében jelenik meg az indikatív ajánlat, amelyből kiderül, hány napelempanelre, illetve inverterre lesz szükség, és mennyi energiát tud termelni a rendszer. Sztenderd és prémium csomag választható, a különbség a beépített napelempanelek és inverterek típusából adódik.
Az ingatlan villamosenergia-szükségletének fedezéséhez jelen esetben 10 db napelemre, illetve 1 db inverterre lesz szükség, ami összesen 1.740.349 forintba kerül. A rendszer évente 4826 kWh tiszta villamos energiát állít elő, ennek köszönhetően évente 1768 kilogrammal kevesebb CO2 kerül a légkörbe, melynek megkötésére 77 fa lenne képes. Ezzel a család kiválthatja a villanyszámlák befizetését (évente kb. 2 ezer forint fenntartási költséggel kell számolni csupán) és csökkentheti ökológiai lábnyomát is.
Ökológiai lábnyom
Egy háztartás ökológiai lábnyoma azt mutatja meg, hogy a benne élő személyek tevékenysége – többek között a táplálkozás, közlekedés, vásárlás, energiafogyasztás – milyen mértékben terheli a környezetet. Számszerűsített értéke azt fejezi ki, hogy hány hektár termőföld vagy vízterület szükséges ahhoz éves szinten, hogy az adott életmód fenntartható legyen. Saját napelemrendszerrel, megújuló erőforrásból előállított villamos energia használatával – már a hálózatról vett áramot helyettesítve is, de a gázalapú fűtést hőszivattyúra cserélve még nagyobb mértékben – csökkenteni tudjuk ökológiai lábnyomunkat.
Hogyan tovább?
Fogyasztási szokásaink és ingatlanunk lehetőségeinek felmérése és a kalkuláció elvégzése az első lépése a folyamatnak. Ha a kalkuláció eredményeként indikatív ajánlatunk elnyeri tetszését, és megadja elérhetőségét, akkor kollégáink 2 napon belül telefonon jelentkezni fognak. A telepítési helyszín komplexitásától függően egy helyszíni felmérés vagy a könnyen elvégezhető fényképes adatbekérés alapján elkészítjük véglegesített árajánlatunkat, és továbblépünk a folyamatban, melyről szakértőink részletes tájékoztatást adnak.
Az első kapcsolatfelvételt követően körülbelül 2 hónap szükséges ahhoz, hogy a rendszer működésbe lépjen, és a napenergia hasznosításával biztosítsa otthonának energiaellátását.
Napelem kalkulátor
OPTI kalkulátorunkban megtervezheti napelemes rendszerét, és azonnal láthatja annak indikatív árát. Nézze meg most, hogy mennyibe kerülne zöldebbé tenni otthonát!
kalkulálok az opti–ban